Úszó MEFOB 2016, ahogy a szurkolók látták
november 29, 2016
A mi képzéseinket a piac „árazza be”
november 30, 2016

Főszerkesztőként rémes interjúalany vagyok

Törzsök Márk másodévesen, szinte „próba-szerencse” alapon lett a GT Times Magazin főszerkesztője – mondja, azóta azonban megtalálta a helyét a GTK-n. Erről, a kezdetekről és az álmairól beszélgettem vele. Meg arról is, hogy mindezekhez mi kell.

Amikor a BME-re jöttél, gondoltál-e arra, hogy főszerkesztő és újságíró leszel itt?

Egy másik egyetemen kezdtem, de az annyira nem nyerte el a tetszésemet, hogy már két nap múlva tudtam, váltani akarok. Ekkora vettem észre, hogy a BME-n van kommunikáció- és médiaszak.

Az első félévemet szürke kisegérként töltöttem itt, de egy kis előnnyel indultam a többiekkel szemben, ugyanis a szakmai gyakorlatom már megvolt az Indexnél. Kaptunk a HK-tól egy e-mailt, hogy a kari magazinba főszerkesztőt keresnek. Úgy voltam vele, hogy innen szép nyerni, és amikor visszalépett a másik pályázó, automatikusan én lettem a befutó.

Aztán kézbe vettem a lapot is – addig csak online láttam. Mivel főszerkesztővé válásom egybeesett a dékánváltással, új, modernebb arculatot kapott az egész kar, gyakorlatilag minden értelemben. A GT Times Magazin régi formája pedig egyáltalán nem illett ehhez és az általam megvalósítani kívánt irányhoz, ezért a lap is kapott egy új dizájnt, és összeállítottam egy teljesen új szerkesztőséget. Több mint egy éve főszerkesztem a GT Times Magazint. Nem akarnak elengedni, és én ezt szakmai elismerésnek veszem.

02Mik voltak azok a tartalmi szempontok, amik alapján átalakítottad a GT Times Magazint?

Egy olyan újságot képzeltem el, ami a szó szoros értelmében vett magazin. Színes, tartalmas, érdekes, jó a címlap. Jellemzően egyetemhez köthető, de nem egyetemi sztorikat, híreket válogatok össze. Szóljon olyan emberekről, akiket elismernek, és akik példaképül szolgálhatnak – legyen szó esélyegyenlőségről vagy éppen önkifejezésről.

Mik voltak a főbb nehézségek?

Az első stábértekezletemen bemutattam az új irányt; akkor nem volt óriási a siker, de – úgy tűnik – az idő engem igazolt. Próbáltam egyszerre oldott és komoly formát találni a lapnak. A szerkesztőség kicsi, alig húszan dolgozunk. köztük vannak nagyon jó újságírók – volt, aki a Forbes-tól jött, ami azért nem semmi –, dizájnerek, tördelők, szerkesztők, rajzoló. Azok a munkatársak, akik kitartottak a kezdetektől mindmáig, egytől-egyig nagyon jó szakemberek már most – legyen akár újságíró vagy épp’ képregény-rajzoló.

Mik azok a tulajdonságok, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy sikeressé válj akár főszerkesztőként, akár máshogy?

Főszerkesztőként? Szerintem mindenképpen kell hozzá vezetői készség. Főleg a médiában nagyon fontosak a kapcsolatok is, valamint a kreativitás, sikerorientáltság. Tudni kell, hogy mit akarsz magadtól, mi a következő állomás. Amire allergiás vagyok a saját „szakmámon” belül: ha valaki újságíró létére nem ír helyesen. És hogy mi kell még a sikerhez ezesetben? Egy jó csapat. A cél pedig az, hogy a végeredmény egyszerre legyen számomra, számunkra korrekt és a közönség számára élvezhető.

Mi volt a legnagyobb újságírói élményed?GT Times november

A Nem Adom Fel Cafe&Bar sztori. Riportot készítettünk Kővári Bálinttal. A szellemi sérültek őszinte, minden negédességtől mentes szeretete mellett tiszteletre méltónak tartom, hogy hiába voltunk a harmincnyolcadik stáb aznap, lelkesen fogadtak. Azóta különösen ügyelek rá, hogy minden körülmények között azonnal segítsek a szellemi vagy testi fogyatékosoknak – nem titkolt célunk volt ezt a mentalitást is belecsempészni a riportba. Óriási siker, hogy a GT Times Magazin címlapjáról az egyetemre hívták oktatni Békés Brigitta sportoktatót.

Mi az, ami szerinted különlegessé teszi ezt az egyetemet?

A BME az egyik legnagyobb egyetem az országban; sokak a világ legjobb egyetemei közt emlegetik. A titka talán abban van, hogy számos – egymástól teljesen független – komoly képzés zajlik; elég a villanykarosokra és a vegyészekre gondolni. Na, meg itt a GTK, amit szerintem az utóbbi években sikerült kitűnő szintre felhozni. Büszke vagyok arra, hogy GTK-s vagyok! A törzsanyag mellett egy nagyon fontos dolgot tanít meg – ha dolgozni akarsz, vannak lehetőségeid – nekem a szerkesztőségek, másnak akár egy szakkollégium.

Tehát már egyetem alatt belekóstolhatsz a pénzkereső munkába?

Igen, és ez azért alapvető fontosságú, mert amikor végeztél, el fogják várni tőled, hogy már legyen munkatapasztalatod. Jelenleg én is két munkahelyen dolgozom a lapok mellett. Egy vasúttársaságnál nyáron kezdtem, mert belőlük írom a szakdolgozatomat, nem véletlenül: voltam gyermekvasutas, a forgalomirányítás mindig is érdekelt; illetve kommunikációsként – gyakorlatilag újságíróként – dolgozom egy telekommunikációs multinál.

01

Mik a további terveid a jövőre nézve?

Több okból is a tengerentúlon szeretnék híradózni. Úgy látom, az ottani műsorok szakmailag magasabb színvonalúak, valamennyi esetben függetlenek. Az amerikai híradók közül a CBS Evening News műsorvezetőjének lenni a legnagyobb álmom; ha ez teljesül, akkor akár meg is halhatok! Ez persze egy 0–24-es szakma, és bármikor képes lennék kezdeni – ha éjjel kettőkor hívnának, hogy terrortámadás történt, negyed órával később már a kamera előtt ülnék! (nevet)

Milyen érzés interjúztató helyett meginterjúvolt lenni?

Attól tartok, hogy rettenetes interjúalany vagyok! Nem szeretem a mikrofonnak ezt az oldalát. Ironikus, hogy egy szerkesztőségben dolgozunk.