Moravcsik Angéla: Edzés, pihi, ebéd, pihi, edzés, vacsi és vége …

Moravcsik Angéla, többszörös országos bajnokkal, a Junior Európa-bajnokság döntős gerelyhajítójával beszélgettem, aki a BME gazdálkodás-menedzsment-szakos hallgatója.

Hogyan találtál rá a gerelyhajításra?

Nyolc éves koromban kezdődött. Másodikban kölyökatlétikát rendeztek az iskolában és lehetett jelentkezni. Gondoltam, hogy csináljunk valamit a sulin kívül is, miért ne? Legyen az atlétika! Elkezdtünk atlétikaversenyekre járni, akkor még futottam, távolugrottam, mindent csináltam, ami atlétika, de legjobban a kislabdadobás ment. Amikor ötödikes lettem, a Váci Reménységek vezetőedzője lett az osztályfőnököm. Ő levitt a pályára, kezembe adott egy gerelyt, mert tudta, hogy jól dobom a kislabdát, és mondta, hogy kezdjem el. Ott kezdtem gerelyezni, úgy, hogy előtte soha életemben még csak nem is láttam ilyet élőben. Az osztályfőnököm akkor meglátta, hogy van hozzá tehetségem és elkezdett velem foglalkozni. Ez tizenegy éves koromban történt.

Melyik egyesületnél vagy?

Az MTK-nál már két éve. Előtte a Váci Reménységhez jártam, ott két edzőm volt, és amikor el kellett döntenem, hogy hova jövök egyetemre, akkor keresett meg az MTK. Mivel Pestre akartam jönni, úgy voltam vele, hogy elfogadom mindenféleképpen az ajánlatukat, mert profibb szintre léphettem ezáltal.

Mennyit edzel egy héten?

Amikor nem vagyunk edzőtáborban, akkor heti hatszor. – Hurrá, megkapom a vasárnapot szabadnapnak! – nevet. Ha edzőtáborban vagyunk, akkor a duplája, naponta kettő. A beosztás szerint hetente háromszor súlyemelésedzésen, háromszor pedig dobóedzésen veszek részt. Egyik nap ez, másik nap az. Hogyha duplákat edzünk, akkor ezt még megfűszerezi edző bácsi kis futásokkal, ugrálásokkal, felülésekkel, csak hogy ne unatkozzunk. Nagyon összetettek az edzéseink, mindent meg kell erősíteni ahhoz, hogy a végén összeálljon minden ahhoz, hogy jót tudjunk dobni.

Kaptok edzéstervet vagy kizárólag edzővel edzetek?

Szerintem ez edző- és egyénfüggő is. Nekem az a jó, hogy az edzőm, Magyari Zoltán még gerelyezik versenyszerűen, így mindennap velünk edz, és motiváló, hogy 32 évesen még ugyanúgy odaáll és megcsinálja,  így illik nekünk is jobban teljesíteni. Egyébként az is jó, hogy nagyon vicces társaságba kerültem. Sokszor nehezíti az edzéseket, hogy már a hasunk fáj a nevetéstől, közben meg edzenünk kellene. Még a legtöbb ellenfelemmel is jóban vagyok, tök jó kis társaság össze tud jönni akkor is, ha a pályán ellenfelek vagyunk.

A táboroknál mennyire tudtok lazítani, picit körbenézni a helyszínen?

Úgy szokott kinézni egy ilyen tábor, hogy duplákat edzünk, délelőtt edzés, pihi, ebéd, pihi, aztán edzés, vacsi és vége. Ez minden nap, a vasárnap szabad. Ez ugyanúgy megy Tatán és a Kanári- szigeteken is. Edzőtáborban két edzés között elvárják, hogy pihenjünk, tehát nem mászkálunk ki a városba, hanem ott vagyunk a szobában és alszunk vagy pihenünk, aztán edzés. Arra is kell figyelnünk, hogy az edzéshez megfelelően együnk. Most is kimentünk, tele volt minden olyan ételekkel, amiket tök jó lett volna kipróbálni, de nem lehetett. Mindent az edzés alá kell rendelni.

Melyik sikerekre, pillanatokra vagy a legbüszkébb?

Tizenhárom éves voltam, amikor egy országos bajnokságon Fair-play-díjat kaptam az Olimpiai Bizottságtól, ez volt az első, amire nagyon büszke voltam. Olyan nagy emberek kaptak mellettem díjat, mint Cseh Laci, és akkor, tizenhárom éves fejjel nagyon örültem ennek a kitüntetésnek. Több országos bajnokságot megnyertem és ami a legjobb eredményem, hogy 2015-ben kijutottam a Junior Európa-bajnokságra, ahol bejutottam a döntőbe. Akkor már MTK-s voltam, az volt az az év, amikor átigazoltam és új edzőm is lett. 2014-ben pedig a Junior VB-n versenyezhettem, ami szintén nagy élmény volt.

Szerinted Magyarország mennyire erős ebben a sportágban?

Jelen pillanatban én U23-as versenyző vagyok és a felnőttek között is én meg a fő riválisom vagyunk ketten, akik vezetjük a ranglistát. De van egy-két felnőtt női gerelyhajító, akik ugyanúgy mellettünk vannak és velük versenyzünk. Férfiaknál két olyan versenyzőről beszélhetünk, akik nemzetközileg is kiemelkedőek és elismertek. Mi vagyunk hatan az országban akik nemzetközileg versenyeznek. Viszont vannak nagyon tehetséges kicsik, akik jönnek fel, szerintem ők majd kitöltik a helyeket. Ha látják a sikereket és látnak külföldi olimpiákon, akkor megjöhet a kedvük a gyerekeknek.

Nem nehéz összeegyeztetni mindent az élsporttal? Nem vesz ez ki sokat az életedből?

De! (nevet) Úgy gondolom, hogy mindenre van időnk, amire szeretnénk, csak akarni kell. Egyébként nagyon nehéz, mert jelenleg nem is egy helyszínen edzünk. A súlyemelések Pesten vannak, a Vasas-; a dobások Vácon, a Reménység-pályán. Majdnem minden hónapban elmegyünk edzőtáborozni két hétre, például múlt héten jöttem vissza a Kanári-szigetekről. Persze ott vannak a barátaim, meg a család, de igazából már hozzászoktunk, hogy nem vagyok mindig elérhető és vannak kötelezettségeim. Viszont az évek alatt egész jól kialakítottam, hogy kivel mikor tudok betenni egy találkozót. Vannak olyan barátnőim, akikkel ha nem tudok rendesen találkozni, akkor eljönnek velem futni, ha futóedzésem van. Leginkább hétvégékre – amikor szabad vagyok – szervezzük a baráti találkozókat.

Hogy képzeled el a jövődet?

„Még amikor kicsi voltam”, vagyis egyetem előtt úgy terveztem, hogy jövök ide, a BME-re, közgazdász leszek, elmegyek mondjuk bankigazgatónak és az milyen király lesz nekem. (nevet) Két éve megváltozott a gondolkodásmódom ezzel kapcsolatban, ebben az új edzőmnek, Magyari Zoltánnak nagy szerepe volt. Nagyon sokat segít Zoli az életem minden területén, nem csak a sportról és a gerelyről lehet vele beszélgetni. Rengeteget tanulok tőle. Most az a célom, hogy 2020-ban ott legyek a tokiói olimpián, meg persze addig is lesz egy csomó verseny, például nyáron az Európa-bajnokság, és ha megdobom a szintet, akkor a világbajnokság. Mindig azt mondja az edzőm, hogy egy élsport tíz év alatt érik be, akkor jön ki a csúcsforma. Nekem eltelt másfél, tehát a következő nyolc és fél évemet ennek szeretném szentelni. Úgy tervezem a következő éveimet, hogy ez lesz a munkám. A legközelebbi célom, hogy jövőre már a hivatalos sportszerződést írjam alá, ne az amatőrt.

A nyarat nézve nem nagyon durva feladás ez az életmód? Mi tartja benned a lelket, amikor már úgy érzed, hogy ezt az egészet nem akarod?

Két évvel ezelőtt nagyon sok olyan pillanat volt, amikor abba akartam hagyni az egészet, mert elment a motivációm és a vállam is kapott egy sérülést, ami miatt nem tudtam úgy dobni, ahogy szerettem volna, de valami, hitem szerint Isten kivitt ebből. Az edzőváltásom jelentősen hozzájárult ehhez, új irányt kaptam. Amióta Zolival edzünk, egyszer sem gondoltam arra, hogy abba kellene hagynom, vagy nem kellene edzésre mennem. Igaz, hogy a nyaram csak egy hét szabadság, amit nagyon ki kell használnom, de ezt sem bánom. Rengeteg verseny van, a versenyidőszak a tavasz és a nyár, most következik például az Universiade, ahol a BME-t fogom képviselni. Ez most Tajpejben lesz,  nagyon sokat utazom, de a versenyek mellett ezt is szeretem. Idén nyáron a fő versenyem az U23-as Európa-bajnokság, ahol a jelenlegi olimpiai bajnokkal együtt fogok versenyezni. Tuti izgi lesz. Valaki lemegy a strandra és napozik egész nap, én meg az atlétikapályán vagyok és versenyzek, aztán utána napozom. (nevet) Le kell mondanom dolgokról, de van, ami kárpótol.

Világversenyeken mennyire fér bele egy kis bulizás, lazítás a végén?

Akkor jó, ha mondjuk kimegyünk egy hétre egy versenyre és hétfőn letudom a versenyt. Akkor ott van még hat nap, hogy kimenjek szurkolni, vagy elmenjek a városba felfedezni a dolgokat. Az a jobbik eset, akkor lemegy a feszkó, nem kell végigizgulni a hetet. Annak a legrosszabb, aki vasárnap versenyez.