Mindannyian emlékszünk, milyen érzés volt tavaly végigsétálnunk az egyetem folyosóin, immár abban a tudatban, hogy itt szeretnénk valódi pszichológusokká válni, méghozzá munka- és szervezetpszichológia szakirányon. Már akkor is nagy segítség volt a tanszék, leendő tanáraink és a felsőbb éves hallgatók nyitottsága és segítőkészsége, így ezt szerettük volna idén is átadni a következő évfolyam számára.
A formális tájékoztató során dr. Németh Edit, karunk oktatási dékánhelyettese átfogó képet adott a szakról, valamint a BME-n belüli helyéről, ezt követően pedig dr. Juhász Márta és dr. Kun Ágota tanárnő, valamint Takács Veronika PhD hallgató tartott részletes bemutatást a közel 70 érdeklődőnek. Szó esett a jelentkezéshez kötődő határidőkről, a felvételihez szükséges dokumentumokról, a képzés menetéről, lehetőségeiről.
Első éves hallgatóként mondhatni a nehezének egy részén már túl vagyunk, ennek fényében igyekeztünk eloszlatni a leendő hallgatókban felmerülő kétségeket, félelmeket, és az elképzelések vs. valóság beszélgetés végére bebizonyosodott, hogy nincs mitől tartani, erre mi vagyunk az élő példa.
A délután további részében hat különböző témájú infoponton vártuk az érdeklődőket, ahol kérdezhettek a beiratkozásról és a szóbeli felvételi menetéről, a regisztrációs időszakról és a beiratkozásról, az órarendről és a kurzusokról, a suli melletti munkáról és a szakmai gyakorlatról, a zh-król és vizsgákról, valamint a képzés mellett elérhető lehetőségekről (TDK, kutatások, szakkollégium, Erasmus, sportolási lehetőség, nyelvi kurzusok, stb.).
Az állomások könnyebb átláthatósága érdekében a látogatók menetleveleket kaptak, ezeknek egyik oldalára az infopontokról szerezhettek pecséteket, a másik oldal pedig az első heti nyílt órákat tartalmazta. Ha valakinek mégis maradt volna megválaszolatlan kérdése, az erre a célra kihelyezett ládánkba dobhatta.
Azok se csüggedjenek, akik nem tudtak személyesen eljönni a nyílt napra, hiszen a honlapon elérhető lesz az érintett témákat és a jelentkezők kérdéseit feldolgozó kisokos, amelyben igyekszünk szintén teljeskörű tájékoztatást adni.
Reméljük, mindenki számára hasznos programot sikerült összeállítanunk, és ezúton is köszönjük a nagyszámú részvételt!
Külön köszönet jár mindemellett a szervezésben részt vevő tanárainknak, és hallgatótársaimnak.