„Utálom, ha fotóznak” – egy modell, aki nálunk tanul
július 4, 2016
„Egy idő után az embert új kihívások, irányok motiválják”
július 6, 2016

Nem jön be az államis hely, de ragaszkodsz a választott szakodhoz? – Segítünk!

A sok felvételiző miatt emelkedhetnek a ponthatárok – adta hírül a minap az Eduline a felvi.hu által közzé tett adatokra hivatkozva. 2016-ban a tavalyi évhez képest többen jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe. „Mivel az első helyen való jelentkezések egyes szakokon jelentős mértékben növekedtek, így magától értetődik, hogy többen szerezhetnek magasabb pontszámot is. Ők néhány pont eltéréssel együttesen képesek megtölteni a rendelkezésre álló helyeket, azaz a legutoljára bejutott hallgató pontszáma is magasabb lehet, mint tavaly.” – írja a cikk.

– Ez praktikusan azt jelenti, hogy az államilag finanszírozott helyekre való bejutás a tavalyi évnél némileg nehezebb lesz. Ez a mi karunk “alapképzési kínálatába”   tartozó szakok (gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás,pénzügy és számvitel, műszaki menedzser, kommunikáció és médiatudomány, műszaki szakoktató) közül többet is érint. A gazdálkodás és menedzsment szakra országosan 8354-en jelentkeztek – ebből az idén 5230-an az állami képzésbe szeretnének bejutni. Tavaly ez az államilag meghatározott központi ponthatár és kevesebb jelentkező mellett is mindössze 237 hallgatónak sikerült… Hasonló a helyzet a kommunikáció és médiatudomány és a pénzügy és számvitel szakokkal is. Sokan lesznek olyanok, akik – jó felvételi eredményeik ellenére – ha a választott szakjukhoz ragaszkodnak, csak az önköltséges képzésben kezdhetik majd meg tanulmányaikat – segít az adatok értelmezésében dr. Németh Edit, a BME GTK oktatási dékánhelyettese.

20160509-007

A kényszerű váltás természetesen a családnak jelentős anyagi megterhelést jelent – az alapképzésben szerezhető diploma esetében ez – az egyes szakoktól függően – félévenként nálunk 200-300-325 ezer forintba is kerülhet. Ilyen nagyságrendű kiadásnál már nem csak az egyes intézmények által megállapított díjakat érdemes összehasonlítani, hanem azt is, hogy az adott főiskola, egyetem mit nyújt a tandíj fejében. A BME GTK 2015 őszén átfogó minőségfejlesztési program megvalósításába kezdett, melynek összességében egy célja volt: a karon megszerzett tudás nem csak hazai, de európai viszonylatban való versenyképességének és az itt megszerzett diplomák „piaci értékének”  jelentős növelése.

A megújított képzési programok, az angol nyelvű képzés megerősítése, az oktatási minőségfejlesztés és a hallgatói előmenetelt motiváló ösztöndíjprogram karunkon –  a hallgatói jelentkezéseket tekintve nem egészen fél év alatt robbanásszerű növekedést hoztak. A tavalyi évhez képest szinte minden szakunkon 30-50%-os a növekedés – emeli ki dr. Németh Edit. – Ez országos szinten is élenjár. Kiugróan nagy az érdeklődés a kar mesterképzései iránt is: az ország 167 karának 2016. őszi jelentkezési alapadatai szerint a mesterképzési listáját idén a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara vezeti.

– 2016 őszén karunk minden szakán elindul a nyelvi felkészítők és a legfontosabb szakmai tárgyak angol nyelvű oktatása. Az angol nyelvű oktatást nem csak a kari ösztöndíj-programunkban résztvevők választhatják, de az minden alapszakos hallgatónk számára elérhető – s ez a magyar nyelven felvett tárgy kreditértékén túl  természetesen semmiféle többlet kiadással nem jár. Karunk nagy súlyt helyez arra, hogy a felsőfokú, magas szintű angol szaknyelvi tudás megszerzése mellett hallgatóinkat egyetemi éveik alatt egy másik idegen nyelv elsajátításában és a nyelvvizsga letételében is segítse.Mindez a BME-n szerzett diplomák értékét jelentősen megnöveli – a nálunk végzett hallgatók országosan is kiemelkedő induló fizetésekkel, stabil szakmai előmenetellel számolhatnak.  – veszi számba a kari fejlesztések nyomán elért eredményeket a dékánhelyettes asszony.

20151127-005

Azoknak, akiknek most az emelkedő ponthatárok miatt nem sikerül állami ösztöndíjat szerezniük (ami a fix ponthatár miatt az idén sem fog változni), tanulmányaik finanszírozásában elsősorban a BME GTK 400+ kari ösztöndíj-programja jelenthet majd segítséget. Ezt a kar a meghatározott bemeneti és részvételi követelményeket teljesítő bármely hallgatója igénybe veheti (akár azok is, akik emellett állami ösztöndíjban is részesülnek). Az elnyerhető összeg igen jelentős, félévente mintegy 180 ezer forintos kezdeményt, az állami ösztöndíjas hallgatóknak pedig ezzel azonos nagyságrendű kifizetést jelent. Az ösztöndíj mindenkinek „alanyi jogon jár”, aki a követelményeket teljesíti, s arra pályázik – elnyerése pedig csak a tanulmányi eredménytől függ, s mindig az előző félév teljesítményéhez igazodik, így később azok is jogosultakká válhatnak rá, akik a felvételkor nem teljesítik a feltételeket.

00372713Az ösztöndíjprogram a kar minden alapszakos hallgatója előtt nyitva áll. A programba való bekerülés első, alapvető feltétele, hogy az önköltséges alapon tanuló hallgató a 400 pont feletti felvételi pontszámot, az állami ösztöndíjas hallgató 460 pont feletti felvételi pontszámot érjen el. További feltétel a felsőfokú angolnyelv-vizsga vagy a középfokú angolnyelv-vizsga és kiemelten jó érettségi eredmény (75% feletti közép- vagy 55% feletti emelt szintű matematika-fizika érettségi). A programban résztvevőknek a tanulmányok során is komoly nyelvi követelményeknek kell megfelelniük, kiemelkedő tanulmányi eredményt kell elérniük, egyes tantárgyakat angol nyelven kell teljesíteniük, s aktív módón kell szerepet vállalniuk a kari tudományos és/vagy hallgatói közéletben is. A kar az ösztöndíj igénybe vételének lehetőségét a már korábban felvett hallgatókra is kiterjesztette, az erre vonatkozó részletes szabályokat épp a minap tették közzé.

Minderről részletesebb információ a kari honlapon és a BME GTK kiadványaiban érhető el. A kari magazin, a Get to Know első  és második  száma elektronikus formában is olvasható – érdemes ezek segítségével a BME GTK által kínált további lehetőségeket, a kari hallgatói és szakmai élet mindennapjait megismerni. A kar Facebook oldalán pedig a napi aktualitásokról tájékozódhatnak az érdeklődők.