„Világot látni mindig jó!”

Mesélj az Erasmusról, a kint töltött időről!

2014 szeptemberében utaztam ki Lisszabonba, és egy évvel később tértem haza. Eredetileg Olaszországot jelöltem meg fogadó országnak, de végül Portugália jutott nekem. Amit utólag egyáltalán nem bánok, sőt, azt kell hogy mondjam, életem legjobb döntése volt, pedig először kicsit bánkódtam, de amint leszállt a repülő – és megláttam a pálmafákat –, éreztem, hogy jó helyen vagyok. Egyáltalán nem beszéltem portugálul, de szerencsére, mivel beszélek olaszul és latinul is, egy idő után áthidaltam a nyelvi nehézségeket. Ezért azt tanácsolom a jövőbeli Erasmusos hallgatóknak, hogy ha azt hiszik magukról, hogy a saját anyanyelvükön kívül nem tudnak egyik nyelven sem megfelelően beszélni, akkor is vágjanak bele az ösztöndíjprogramba, hiszen a kint eltöltött idő alatt rengeteget fejlődik az ember nyelvtudása.

Mi volt a legnagyobb „hozadéka” az Erasmusos évednek?

Természetesen az utazás, hiszen világot látni mindig jó! Lisszabon azért is jó hely, mert onnan nagyon olcsón lehet utazni külföldre. Kint teljesen lételemünkké vált az utazás. Persze nem luxusutazásokat kell elképzelni! Általában abba az országba mentem, ahonnan a lisszaboni barátaim származtak. Így jártam Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban. És szinte egész Portugáliát bebarangoltuk.

Dolgoztál is kinn, igaz?

Igen. Először csak azt terveztem, hogy egy tanévet töltök ott, aztán úgy döntöttem, kint maradok még nyáron is, mert szerelmes lettem az országba. Ezért elkezdtem munkát keresni, hogy finanszírozni tudjam az ottlétemet. Végül a JustLendIt nevezetű oldalon találtam munkát, ami kifejezetten külföldieknek szóló állásportál. A hirdetésben profi fotósokat kerestek, a munkához kocsit, szállást és teljes felszerelést is adtak. Szimpatikus voltam a munkaadónak, még azt is megengedte, hogy a munka kezdetét kitoljam június végére, ami az egyetemi vizsgáim miatt volt nagyon fontos. Végül én jártam a legjobban, hiszen csak a főszezonra mentem a turistaövezetbe fotózni. Hosszú távon nem tudtam volna csinálni ezt a munkát, kifejezetten csak erős idegzetűeknek ajánlott, de a maradék két hónapra nagyon jó pénzkereseti lehetőség volt, annyira, hogy még a következő félévre is maradt a keresetemből, sőt Portugáliától egy búcsúkörúttal búcsúztam.

Milyen volt a turistaövezetben fotózni? Ki tudnál emelni valamilyen érdekes történetet?  

Nagyon korán kellett kelni, hiszen reggel adtuk el az előző esti fotókat. A vacsoránál nekünk kellet leszólítani az embereket, hogy szeretnének-e egy fotót magukról. Ehhez leginkább a kommunikáció szakon megtanult meggyőzéstechnikai alapelvek voltak a segítségemre: nem csak jól kellett tudni fotózni, az eladáshoz a kommunikációhoz is érteni kellett. Ugyan ki adna ki a szelfik korában 8-10 eurót egy fotóért? Ezért az elkészült fotóknak egyedinek kellett lenniük. A másik kihívás a nyelvi nehézség volt: mielőtt odamentünk a kiszemelt alanyhoz tudunk kellett, hogy milyen nemzetiségű. A portugálok és a franciák kifejezetten érzékenyek voltak arra, ha nem a saját nyelvükön szólítottuk le őket. Persze mi sem beszéltük Európa összes nyelvét, de volt egy bemagolt szövegünk, ami elég volt a kezdeti leszólításhoz. Az volt a taktikám, hogy először mindig a gyerekekkel pacsiztam le, akik aztán meggyőzték a szüleiket a  fotóról. A cuki babafotók, azért rengeteget érnek, mert lássuk be nehéz lekapni egy babát. Nekem mindig volt valami trükköm erre is: a buborékfújó volt az én titkos fegyverem. Abból, hogy egy baba buborékokat kerget, csakis jó fotó születhet. Kreativitással minden megoldható.

Milyen kulturális különbségeket vettél észre az ottléted során?

Ha bulizni mentünk, akkor a magyarok kb. 9-10 felé haptákban álltak, míg a portugálok és a spanyolok ekkor még elő se készítették a vacsorát. Rájuk tényleg jellemző ez a déli kényelmesség. A meleg miatt 0,33-as sörösüvegeik vannak, nyilván azért, hogy ne melegedjen fel az ital. Ami még nagyon jellemző, hogy általában mindenki késik: a tanárok is. És azzal is számolni kell, ha esik az eső, akkor biztos elmarad az óra!

Az Erasmusos tapasztalataim alapján van egy elméletem a kulturális sokkról: ha elutazol valahová, mindenféleképpen érzékelni fogod a kulturális különbségeket. Ennek több fázisa van: az első a nászutas szakasz, amikor élvezed a különbségeket, később ez folyamatosan romlik a különböző konfrontációk miatt, majd elérkezel a kulturális sokk fázishoz, ami a legrosszabb. Mindezt tudatosan lehet enyhíteni vagy gyorsítani, például úgy, hogy felkészülünk a kulturális különbségekre, nyitottak vagyunk az idegenekkel szemben.

És aztán jelentkezik egy második kulturális sokk is, csak ez a hazaköltözésnél van. Ez azért lehet, mert már annyira hozzászoktál a másik kultúrához, otthonosan mozogtál benne, hogy amikor hazaköltözöl, akkor időre lesz szükséged ahhoz, hogy vissza tudj illeszkedni a saját kultúrádba. Ez kinek több, kinek kevesebb időbe kerül.

Milyen volt Lisszabonban élni? Hol laktál?

Lisszabonban nincs kollégium, magadnak kell megoldani a lakhatást. Én az interneten találtam az apartmanomat, ahol heten laktunk. Kicsit le volt pusztulva, mondjuk Lisszabonban már az is nagy szám, ha olyan szobát találsz, amiben van ablak. De nem bánom, a közösség miatt lelke volt annak a háznak. Nagyon sok érdekes embert ismertem meg, akikhez később ki is utaztam. Sokmindent tanultam tőlük, például ezt a világjáró életstílust is, ezért az én hosszú távú terveim között is valami olyasmi szerepel, hogy „világgá megyek”.

Ki volt az ottaniak közül a legnagyobb hatással rád?

Egy spanyol nomád lány volt, akit a munkám során ismertem meg: 27 éves kora ellenére több mint 30 országban élt már huzamosabb ideig. Csak két hetet töltöttünk el együtt, de rögtön megvolt köztünk a bizalom, olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Vele azóta is tartom a kapcsolatot. Idén áprilisban ki is repültem hozzá Angliába, és készítettem vele egy nagyon izgalmas interjút, amit bele is tettem a szakdolgozatomba. Mielőtt megismertem ezt a lányt, képes voltam a semmin is stresszelni, és ő volt az, aki rávezetett erre a könnyed életérzésre, amit a mai napig nem felejtek el. Most már nem félek feszegetni a határaimat, hiszen valami úgyis mindig lesz, olyan még nem volt, hogy ne történjen semmi, hiszen, ha pozitívan állsz a világhoz, akkor a világ is pozitívan áll hozzád.

A szakdolgozatodba? Miről írtad?

Én már a BA-s diplomámat is interkulturális kommunikációból írtam. Mesterszakon felvettem a környezeti kommunikációt is, így az MA-s szakdolgozatom már a kommunikációról szólt az interkulturális környezetben. Egy workshopot csináltam, amit Erasmusos diákokon teszteltem le. Ezzel kapcsolatban még vannak hosszú távú terveim, amit egyelőre nem árulhatok el, de az kiderült a szakdolgozatomból, hogy az ötletem hasznos, és még kereslet is van rá.