2024. március 18, hétfő
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a BME GTK Kar Kiváló Hallgatója Díj pályázatot hirdet azon hallgatók számára, akik mintatantervükben meghatározott követelményeken túlmutató kiemelkedő tanulmányi, karhoz köthető szakmai, tudományos vagy közéleti tevékenységet is végeznek.
Képzési szintek szerint:
Képzési területek szerint:
Az elbírálás elvei:
A pályázat elbírálását a GTK Hallgatói Képviselete (GTK HK) végzi a jelen pályázatban meghatározott pontrendszer szerint, a diszkrimináció-tilalom elvének tiszteletben tartása mellett. A pályázó által az adott képzésének ideje alatt végzett tevékenységek számítanak. Az ösztöndíjat képzési szintenként és képzési területenként egy hallgató nyerheti el, és egy hallgató egy képzése során csak egyszer kaphatja meg. Adott képzési szintenként és képzési területenként csak a legmagasabb pontszámot elérő pályázó nyerheti el az ösztöndíjat. A GTK HK dönthet úgy, hogy adott kategóriá(k)ban nem javasolja győztes hirdetését. Amennyiben pontegyezőség állna fenn, a magasabb tanulmányi eredményre járó pontszámmal rendelkező pályázó kerül kiválasztásra, ha a győztes nem választható ki egyértelműen az előző módszer segítségével, úgy a díj megosztásra kerül az egyformán legmagasabb pontszámot szerző hallgatók között.
Határidők:
Pályázati adatlap, illetve csatolt mellékletek elküldési határideje a jelentkezes@gtkhk.bme.hu címre: 2024. március 21. 23:59
Hiánypótlás: 2024. március 22-től 2024. március 31. 23:59-ig.
MÓDOSÍTÁS!
A pályázati leadás határideje: 2024.03.29. 23:59
Hiánypótlás: 2024.03.30. – 2024.04.05.
További részletek:
03/2024. (III.13.) számú Dékáni Utasítás – Kar Kiváló Hallgatója Díj pályázati felhívásáról