Hírek
Idén már másodjára lesz a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon Kari Hallgatói Napok és ÜTI Sátor, melynek keretein belül nemcsak koncertekkel, hanem különböző nappali programokkal várják a hallgatókat.
Az előző évi hagyományt megtartva négy napon keresztül, április 26. és 29. között élvezhetik az egyetemisták a Q épület mögött felállított sátor adta lehetőségeket: szórakoztató előadásokat, koncerteket – egy pohár jéghideg sör társaságában. A nappali programokért az Üzleti Tudományok Intézete felel, míg az esti programok színességéről a First Aid partysorozat gondoskodik.
Galántai Zoltán Gazdaságtörténet órája az ÜTI napok keretében
Az ELTE szervezésében 2016. április 23-án harmadik alkalommal rendezték meg az ELTE – Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupáját az ELTE sportpályáin.
A 2016-os első félévben is megrendezésre került a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának Sport és- Egészségnapja a Bogdánfy úti sporttelepen. A résztvevőknek lehetőségük volt labdarúgásban, röplabdában, kosárlabdában és teniszben megmérettetniük magukat, de a “klasszikus” sportok mellett extrémebb sportágakat is kipróbálhattak a vállalkozó szellemű sportkedvelők.
Sokan nem tudják, de egyetemünkön több rádió is működik. Ezek közül az egyik kiemelten fontos néhány GTK-s hallgató számára: ez a Baross Rádió a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki karának hivatalos rádiója, melyet 2012 februárjában alapítottak.
Nálad is összemosódnak a Kickstarter, az Indiegogo, inkubátor, üzleti angyal és a startup kifejezések? Akkor itt az ideje, hogy rendet tegyünk! Április 5-én, Pál Marcel, a Brewie alapítója őszintén mesélt tapasztalataikról, sőt tanácsokkal is ellátta a KommON BME Kommunikációs Szakkollégium II. Karrier estjén megjelenteket.
DÉKÁNI HIVATAL
Szalmáné Dr. CSETE Mária
Dékán
Dr. BODROGI Bence Péter
Megbízott oktatási dékánhelyettes
Dr. TÓVÖLGYI Sarolta
Megbízott nemzetközi dékánhelyettes
Dr. BETHLENDI András
Megbízott gazdasági dékánhelyettes
Dr. JANKY Béla
Megbízott tudományos és innovációs dékánhelyettes
Dr. SZABÓ Mariann
képzésfejlesztésért felelős dékáni megbízott
Dr. BÍRÓ-SZIGETI Szilvia
kommunikációért felelős dékáni megbízott
HALLGATÓI KÉPVISELET
A GTK Hallgatói Képviselete 15 főből áll, fő céljuk a hallgatók érdekképviselete és igyekeznek minden területen könnyebbé és színesebbé tenni a hallgatói életet, ide értve az oktatási ügyeket, pályázatokat, kollégiumi ügyeket, sportéletet, rendezvényeket, hallgatói integrációt és számos egyéb területet.
Elnök: Szőllősy Blanka
Alelnök: Ölveczki Máté
QSMS KUTATÓCSOPORT
A Kvantitatív Társadalom- és Menedzsmenttudományi Kutatócsoport szakterületének kihívásaira egzakt, kvantitatív módszerekkel keresi a választ. A különböző, de közös módszertani alapokon nyugvó kutatások támogatják a tematikus osztályozáson túlmutató interdiszciplináris megközelítést, mely olyan területeket fog át, mint hálózatkutatás, kísérleti közgazdaságtan, piac-, vagy játékelmélet. A kutatócsoport a tudományos kiválóságon túl közös projektek, nyílt rendezvények segítségével törekszik az eredmények szélesebb körű bemutatására is a tudományos világ, a diákság, a versenyszektor és az egész társadalom felé.
Helyünk a világban: a Műegyetem









