Hírek
Gerendai Károlynak sikerült az, amiről a legtöbb BME hallgató álmodik. Nívós vállalkozássá tudta fejleszteni azokat a projekteket, amikben igazán hisz. Kultúraszervezőként és vállalkozóként is számos elismerést kapott, de hozzá kötőik az első hazai Michelin-csillag is. Olyan fesztiválok szervezője, mint a Sziget, a VOLT, vagy a Balaton Sound.
A Kelemen Kabátban együttes 2003-ban alakult, és elsődleges céljuk a polgárpukkasztás volt. Aztán pár év múlva történt valami, és a magyar könnyűzene megkerülhetetlen alakjai lettek. A Maradjatok gyerekek és a Nyári dallam című slágerek milliós nézettséggel bírnak, az együttesnek már három stúdióalbuma jelent meg és folyamatosan turnéznak. Szerecsenkirály, vagyis Horváth Boldizsár, a GTK hallgatója, és az együttes frontembere válaszolt a Get to Know kérdéseire.
A sok felvételiző miatt emelkedhetnek a ponthatárok – adta hírül a minap az Eduline a felvi.hu által közzé tett adatokra hivatkozva. 2016-ban a tavalyi évhez képest többen jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe. „Mivel az első helyen való jelentkezések egyes szakokon jelentős mértékben növekedtek, így magától értetődik, hogy többen szerezhetnek magasabb pontszámot is. Ők néhány pont eltéréssel együttesen képesek megtölteni a rendelkezésre álló helyeket, azaz a legutoljára bejutott hallgató pontszáma is magasabb lehet, mint tavaly.” – írja a cikk.
Az egyik legelső munkája már egy olasz Vogue-anyag volt, dolgozott Milánóban, a divat olasz fővárosában, de Törökországban és Szingapúrban is. Három éve modellkedik a kommunikáció és médiatudomány alapszakos Székely Fruzsina, akivel magáról a modell- és divatszakmáról, testképről, külföldi élményeiről beszélgettünk valamint arról, hogyan lehet összeegyeztetni a tanulást és a munkát – pláne amelyik sok utazással jár.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezésében – immár második alkalommal – indult egyedülálló nyári program az általános iskolások számára. A Gyerekegyetem ötlete külföldről indult és itthon is gyorsan népszerűvé vált – ezt bizonyítja, hogy a következő évre már várólistás a jelentkezés.
Egyszerre közéleti és zenei fesztivál, tele színházzal, workshopokkal…
Az éjjel soha nem érhet véget, amikor a BME GTK DJ párosa Bernáth Gábor (műszaki menedzser hallgató) és Farkas Dávid (gazdálkodás menedzsment hallgató) állnak a pult mögött. A LYNX csapata csupán egy éve alakult meg, de már az EFOTT színpadán is találkozhatunk velük júliusban. Ismerjétek meg őket!
DÉKÁNI HIVATAL
Szalmáné Dr. CSETE Mária
Dékán
Dr. BODROGI Bence Péter
Megbízott oktatási dékánhelyettes
Dr. TÓVÖLGYI Sarolta
Megbízott nemzetközi dékánhelyettes
Dr. BETHLENDI András
Megbízott gazdasági dékánhelyettes
Dr. JANKY Béla
Megbízott tudományos és innovációs dékánhelyettes
Dr. SZABÓ Mariann
képzésfejlesztésért felelős dékáni megbízott
Dr. BÍRÓ-SZIGETI Szilvia
kommunikációért felelős dékáni megbízott
HALLGATÓI KÉPVISELET
A GTK Hallgatói Képviselete 15 főből áll, fő céljuk a hallgatók érdekképviselete és igyekeznek minden területen könnyebbé és színesebbé tenni a hallgatói életet, ide értve az oktatási ügyeket, pályázatokat, kollégiumi ügyeket, sportéletet, rendezvényeket, hallgatói integrációt és számos egyéb területet.
Elnök: Szőllősy Blanka
Alelnök: Ölveczki Máté
QSMS KUTATÓCSOPORT
A Kvantitatív Társadalom- és Menedzsmenttudományi Kutatócsoport szakterületének kihívásaira egzakt, kvantitatív módszerekkel keresi a választ. A különböző, de közös módszertani alapokon nyugvó kutatások támogatják a tematikus osztályozáson túlmutató interdiszciplináris megközelítést, mely olyan területeket fog át, mint hálózatkutatás, kísérleti közgazdaságtan, piac-, vagy játékelmélet. A kutatócsoport a tudományos kiválóságon túl közös projektek, nyílt rendezvények segítségével törekszik az eredmények szélesebb körű bemutatására is a tudományos világ, a diákság, a versenyszektor és az egész társadalom felé.
Helyünk a világban: a Műegyetem









