Második alkalommal kerül megrendezésre a Business & Technology Conference a Magyar Közgazdasági Társaság Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Működő Ifjúsági szervezete által 2017. február 21 és 23 között.
A héten vette kezdetét a GTK Liska Tibor Szakkollégiumának egyik legjelentősebb rendezvénye, a XIII. Liska Tibor Szakmai Hetek. A február 20-tól március 2-ig tartó eseménysorozat célja, hogy mozgósítsa a kari közösség valamennyi csoportját – hallgatókat, professzorokat, valamint kari vezetőket egyaránt–az egyetemi előadásokon kívül is.
A Business & Technology Conference második napján is kiváló előadásokon vehettünk részt: többek között szó volt pénzügyi kockázatok modellezéséről, az ipari internet megoldásairól, és a pénzügyek digitalizálódásáról.
2017-ben a szabadidős hajózás volt a fő motívuma a Budapest Boat Shownak, ahol idén is megjelent a BME-s diákok alkotta Solar Boat Team. Az érdeklődők február 23 és 26 között csodálhatják meg élőben is a csapat napelemes hajóját, Rosana-t.
Február 23-án lezárult az MKT három napos Business & Technology Konferenciája. Az érdeklődők az utolsó napon is érdekes és nagyszerű előadásokon vehettünk részt: szó esett a jövő autóiról, Mercedes E osztályról, Hybridekről és a Siemens fejlődéséről is.
A kommON kommunikációs szakkollégium és a GT Times magazin közösen megrendezett szakmai estjén Erdélyi Zsolt osztotta meg élményeit észak-koreai útjáról.
Újra megtelik a rakpart sporteseményekkel, koncertekkel, és egyéb szórakoztató programokkal, a Duna pedig sárkányhajókkal!Idén május 6.-án és május 7.-én kerül [...]
Második alkalommal került megrendezésre a Business & Technology Conference a Magyar Közgazdasági Társaság Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Működő Ifjúsági szervezete által 2017. február 21 és 23 között. Az eseményen előadást tartott a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, Igazgatóságának elnöke, Jaksity György és Tunkli Dániel, a vállalat részvényelemzője.