Hírek
Amikor 2015 szeptemberében Andor György dékán először hívta össze a GTK összes munkatársát, hogy vázolja a következő évek stratégiai programját, az első évet amolyan „hoppolásnak” hirdette meg.
Ez a kajak-kenu sportban használt fogalom arra utal, mikor a táv közben a vezérevezős egy „hopp” kiáltással még inkább összehangolt, erőteljesebb evezést vezényel, ezzel együtt a hajót magasabb utazósebességre állítják át. Most, egy év után, eljött az értékelés ideje.
A gólyák első hete mindig tele van izgalmakkal. Megismerkednek a campusszal, az oktatási helyszínekkel, a könyvtárral, a különböző egyetemhez tartozó létesítményekkel és felveszik a Neptunban a tantárgyaikat. Emlékszem, amikor tíz évvel ezelőtt gólyaként először sétáltam az egyetem udvarán és elveszetten próbáltam memorizálni mi merre található… Idén más minőségben, de én is végigjárhattam az elsősökkel a BME Sportközpontot
Több, mint egy évvel ezelőtt, 2015. májusában merült fel az az elképzelés, hogy Karunkon bevezessük az oktatói munka komplex értékelését lehetővé tevő folyamatot – idáig mindösszesen hetven véleményező közreműködésével huszonkét tantárgy és harmincegy oktató véleményezésére került sor. A programban részt vevők most a tapasztalatokat összegezték.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon bajnoki címet szerzett Kalocsai Verával, a BME GTK nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatójával beszélgettünk a curlingben elért sikereiről, és magáról a sportról.
Szeretettel köszöntjük a BME GTK mintegy 1600 új elsőéves hallgatóját, köszönjük, hogy minket választottak!
Nyárvégi matematika felkészítő a BME GTK hallgatói számára BME GTK – BME Matematika Intézet – EduBase
A budapesti Pont Ott Partit tegnap az Infoparkban rendezték meg, jó szomszédok lévén a BME GTK Press csapata (Kovács Márton, Munkácsi Kristóf, Sebődi Zoltán, Turcsik Réka) is részt vett a ponthatárokat váró, gólyajelölteknek szánt eseményen.
Hogy mit tudtam Hollandiáról és a holland divatról az utazásom előtt? Iris van Herpen munkáit indulása óta figyelemmel követem és egy zseninek tartom, valamint azt, hogy fapapucs, szélmalom, tulipán és hogy biciklis nemzet. Utóbbi akkor is tökéletesen igaz rájuk, ha a divathétre igyekeznek, Louboutin-sarkakon!
DÉKÁNI HIVATAL
Szalmáné Dr. CSETE Mária
Dékán
Dr. BODROGI Bence Péter
Megbízott oktatási dékánhelyettes
Dr. TÓVÖLGYI Sarolta
Megbízott nemzetközi dékánhelyettes
Dr. BETHLENDI András
Megbízott gazdasági dékánhelyettes
Dr. JANKY Béla
Megbízott tudományos és innovációs dékánhelyettes
Dr. SZABÓ Mariann
képzésfejlesztésért felelős dékáni megbízott
Dr. BÍRÓ-SZIGETI Szilvia
kommunikációért felelős dékáni megbízott
HALLGATÓI KÉPVISELET
A GTK Hallgatói Képviselete 15 főből áll, fő céljuk a hallgatók érdekképviselete és igyekeznek minden területen könnyebbé és színesebbé tenni a hallgatói életet, ide értve az oktatási ügyeket, pályázatokat, kollégiumi ügyeket, sportéletet, rendezvényeket, hallgatói integrációt és számos egyéb területet.
Elnök: Szőllősy Blanka
Alelnök: Ölveczki Máté
QSMS KUTATÓCSOPORT
A Kvantitatív Társadalom- és Menedzsmenttudományi Kutatócsoport szakterületének kihívásaira egzakt, kvantitatív módszerekkel keresi a választ. A különböző, de közös módszertani alapokon nyugvó kutatások támogatják a tematikus osztályozáson túlmutató interdiszciplináris megközelítést, mely olyan területeket fog át, mint hálózatkutatás, kísérleti közgazdaságtan, piac-, vagy játékelmélet. A kutatócsoport a tudományos kiválóságon túl közös projektek, nyílt rendezvények segítségével törekszik az eredmények szélesebb körű bemutatására is a tudományos világ, a diákság, a versenyszektor és az egész társadalom felé.
Helyünk a világban: a Műegyetem









