november 2, 2020

Next level education – angol nyelvű mesterszakok a GTK-n

interjú Dr. Bethlendi Andrással, a pénzügy mesterszak szakfelelősével

A GTK kari stratégiájának része a nemzetközivé válás, melynek az angol nyelvű mesterszakok elindítása egyik jelentős elemét képezi. Cikksorozatunkban a szakfelelősöket kérdeztük az új képzések érdekességeiről és az első év tapasztalatairól. Az angol nyelvű pénzügy mesterszakról Dr. Bethlendi Andrással beszélgettünk.

A Pénzügy mesterképzés – angol nyelven célja, hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes pénzügyi ismeretekkel [...] 

november 9, 2020

A tudományos pálya csúcsa: MTA doktori fokozat

interjú Prof. Dr. Kóczy Á. Lászlóval

Magyarországon a legmagasabb tudományos fokozat 
a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktori kinevezése. Prof. Dr. Kóczy Á. László – a BME GTK Pénzügyek Tanszék oktatója – elnyerte a mérföldkőnek számító címet. 

Cambridge-ben matematikusként, Leuvenben közgazdászként végzett. Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy a játékelméletet választja fő kutatási [...] 

november 12, 2020

TDK – szervezői szemszögből

interjú Iványi Tamással, a TDK kari titkárával

2020. november 12-én a korábbi évek gyakorlatától eltérően, online rendezik meg a Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK). Az esemény szervezési hátteréről Iványi Tamással, kari TDK titkárral beszélgettünk.

Hogyan foglalnád össze, mit jelent számodra a TDK?
A TDK tehetséggondozást, inspirációt jelent – egy helyet, ahol mind [...] 

november 21, 2020

Változó környezet, változó szokások

Tippek és eszközök a hatékony tanuláshoz

2020. márciusa óta az élet számos aspektusa ment keresztül jelentős változásokon, melyek alól az oktatás sem kivétel. Az új munkakörnyezet megszokásánál talán csak az új életvitel kialakítása nehezebb. A tavaszi félév tanulságait összegezve, íme néhány örökérvényű tanács: a következő gyakorlatban alkalmazható tippek segíthetnek, hogy produktívan teljen az otthon töltött idő és hatékony legyen a tanulás.

Átgondolt időbeosztás
Míg eddig az egyetemi előadások személyes látogatása a mindennapok szerves részét képezte, a távoktatás [...] 

november 29, 2020

GTK hallgatói szemszögből

interjú Tomku György pszichológia mesterszakos hallgatóval

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A pszichológia mesterszak munka- és szervezetpszichológia specializációjáról Tomku György, másodéves hallgatóval beszélgettünk.

Miért ezt a szakot választottad?
A BME-nek mindig is jó volt a reputációja, a munka- és szervezetpszichológia [...] 

december 6, 2020

GTK hallgatói szemszögből

interjú Dombai Zsófia gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatóval

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A gazdálkodási és menedzsment alapszakról Dombai Zsófia, harmadéves hallgatóval beszélgettünk.

Miért ezt a szakot választottad?
Eredetileg Pénzügy és számvitelre szerettem volna jelentkezni, [...] 

december 12, 2020

GTK hallgatói szemszögből

interjú Nagy Veronika műszaki menedzser alapszakos hallgatóval

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A műszaki menedzser alapszakról Nagy Veronika, harmadéves hallgatóval beszélgettünk.

Miért ezt a szakot választottad?
A gimnázium vége nehéz volt számomra, mert nem tudtam eldönteni, hogy mi [...] 

január 2, 2021

GTK hallgatói szemszögből

interjú Dr. Sándor Zsolt MBA mesterszakos hallgatóval

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A Master of Business Administration mesterszakról Dr. Sándor Zsolt, másodéves hallgatóval beszélgettünk.

Miért ezt a szakot választotta?
Közlekedésmérnökként végeztem a BME-n, bejárva a teljes képzési programot a BSc-től [...] 

január 12, 2021

Szabvál ajánló – Divat és reklám lélektana

interjú Dr. Zétényi Tamással, a tárgy oktatójával

A divat és reklám lélektana (BMEGT52V100) egy szabadon választható tantárgy, amely több tudományterület ismereteiből mertíve vizsgálja a megjelölt témákat. Az előadásokon a divat és reklám jelenségének filozófiai, közgazdaságtudományi, pszichológiai és biológiai aspektusai kerülnek bemutatásra. A kurzus teljesítésének nincs előfeltétele, így marketing vagy pszichológiai előképzettség nélkül is jelentkezhetnek az érdeklődők, teljesítéséhez és a két kredit megszerzéséhez jelenleg két online dolgozatot kell abszolválni a hallgatóknak.

A divat és a reklám lélektanához kapcsolódó ismeretek elmélyítése hogyan segíthet a hallgatók szakmai érvényesülésében? 
[...]