2018. június 22-től június 26-ig tartott a 25. EurOMA (European Operation Management Association) Konferencia Budapesten, a Műegyetem Q épületében.
Magyarország immáron másodszor – 2005-ben az ELTE, 2018-ban pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara – szervezhette meg a termelési és szolgáltatási folyamatok kutatóinak legrangosabb európai szakmai rendezvényét.
A tegnapi nappal kezdetét vette az idei Ifiegyetem, melynek célja a 9-11. osztályos diákcsoportok megismertetése a BME-n oktatott-kutatott területekkel és az egyetemi élettel.
Véget ért az idén is két hétig tartó BME Gyerekegyetem, amelynek záró foglalkozásán a diplomázó diákok által elképzelt technológiai vívmányokat mutatták be.
Elindult a Pótfelvételi
A felvételi ponthúzás után máris megnyílt a lehetőség számos szakon pótfelvételi keretében jelentkezni képzéseinkre.
2015 márciusától 2018. augusztusig a Környezetgazdaságtan Tanszékmunkatársai – a BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékszakértőinek közreműködésével – aktív szerepet vállaltak a” GreenPlay” című, Európai Bizottság által finanszírozott (Horizon 2020) kutatási projekt megvalósításában.
Gratulálunk a sikeresen felvételizőknek!
Szeretettel várjuk új hallgatóinkat a BSc és MSc gólyatáborokon, hogy megismerjék a GTK közösségét és az évfolyamaikat.
Népes magyar csapat vett részt 2018. július 12. és 29. között a Coimbrában (Portugália) megrendezett Európai Egyetemi Játékokon(European Universities Games).
A BME GTK 400+ Ösztöndíj Program a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a műszaki menedzser, valamint a kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgatóinknak szól!