Kérjük Hallgatóinkat, kérdéseiket az info@gtdh.bme.hu címre küldjék, amelyekre igyekszünk a legjobb tudásunk szerint mielőbb válaszolni!
A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának vezetői megkönnyebbülve veszik tudomásul a hosszú konfliktusfolyamat lezárását jelentő kormányzati kezdeményezést, hogy a Kar 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább.
Visszautasítjuk a BME rektorának a közelmúltban nyilvánosságra hozott, félrevezető, hangulatkeltő, Karunkat lejárató és megosztó nyilatkozatait.
Sokan gondolják, hogy a jó dolgok többsége szerencse útján érkezik az ember életébe, legyen az egy nemzetközi ösztöndíj vagy egy kiváló állásajánlat: „Jókor voltam jó helyen”, szokás ilyenkor mondani. Párkányi Orsi, volt GTK-s hallgatónk, azonban egy sikeréről sem így nyilatkozik. Eredményeit mindig tudatos felkészülés, precíz és kitartó munka előzte meg, legyen szó az ausztrál állampolgárság megszerzéséről vagy az első, női vállalkozókat tömörítő ausztrál szervezet, a Women as Enterpreneurs (WE) megalapításáról. Vele beszélgettem a vállalkozások világáról és a nemek közti egyenlőség megvalósulását hátráltató szexizmus jelenségéről.
A november 25-i egyetemi Nyílt Nap minden idők legsikeresebb, legtöbb látogatót vonzó rendezvényeként vonult be Karunk történetébe. A közel ezer regisztrált középiskoláson kívül nagyon sok szülő, pedagógus is eljött, hogy közvetlenül ismerkedhessen meg az itteni továbbtanulási lehetőségekkel, karunk képzési kínálatával.
Törzsök Márk másodévesen, szinte „próba-szerencse” alapon lett a GT Times Magazin főszerkesztője – mondja, azóta azonban megtalálta a helyét a GTK-n. Erről, a kezdetekről és az álmairól beszélgettem vele. Meg arról is, hogy mindezekhez mi kell.
Lelkes szurkolókat – a Budapesti Metropolitan Egyetem Hallgatói Önkormányzatának tagjait – kérdeztük a 2016-os, Tüske Uszodában megrendezett Úszó MEFOB-ról.
Érdekfeszítő, mind személyes mind közösségi téren releváns témakört járt körbe a fenntartható fejlődés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó F-Faktor: FENNTARTHATÓSÁGI MŰHELY 2016. november 23-i „Boldogság – felelősség – fenntarthatóság” című műhelytalálkozója.
A Műfal csapatát kérdeztük a BME Műfalánál megrendezésre került Crazy Climbing Mászóversenyről.