GTK Magazin
interjú Szénási Andrással, az Instruktorgárda korábbi vezetőjével
Az Instruktorgárda a karunkon működő Hallgatói Képviselet alszervezeteként működik – a közösségi élet oszlopos tagja. Hasonlóan a Mentorgárdához, ők is azon dolgoznak, hogy a felvett gólyák gondtalanul beilleszkedjenek az egyetemi életbe. Hivatásukról és feladataikról Szénási Andrással, az Instruktorgárda korábbi vezetőjével beszélgettünk. |
Kik vagytok Ti? Mivel foglalkozik az Instruktorgárda?
Az Instruktorgárda mesteres hallgatókból [...]
interjú Takács Péterrel
Takács Péter műszaki menedzser mesterszakon végzett, azonban már egyetemi tanulmányai alatt kipróbálta magát a startupok világában. Alapítóként több projektben vesz részt, valamint munkája során is ehhez a területhez kapcsolódik. Pétert az egyetemi tanulmányairól, valamint kibontakozó karrierjéről kérdeztük. |
A járműmérnöki alapszak után műszaki menedzser mesterszakon tanultál tovább. Milyen volt egy mérnökképzést követően a GTK-n folytatni a mesterszakos tanulmányaidat? [...]
interjú Galavics Diánával
Megrendezésre került az Oecoforum, melyen Galavics Diána, nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató is részt vett és különdíjban részesült az ötletversenyen. |
[...]
interjú Bodri Szabolccsal
Egy underground zenekar tagjaként került egyetemünk kommunikáció- és médiatudomány szakára, a mesterdiplomáját pedig már szakkollégiumi elnökként vette át. Bodri Szabolcs, a GTK Kiváló Hallgatója ambiciózus, de nem aggódja túl karrierútját: frissdiplomásként is nyitottság és sokoldalúság jellemzi. |
Az egyetemi tanulmányaid mellett a kommON kommunikációs szakkollégiumban is aktívan tevékenykedtél: mindössze két év után elnökké választottak. Mit adott [...]
interjú Dr. Kun Ágotával
A Pozitív pszichológia és önfejlesztés egy két kredites szabadon választható tárgy az Ergonómia és Pszichológia Tanszéken. A kurzus a pozitív pszichológia szemléletéről és mindennapi életbe átvitt gyakorlati alkalmazásáról szól. Változatos a tematika: hallhatunk a pozitív érzelmek hatalmáról, a boldogságról, a rezilienciáról, a szubjektív jóllétről, a belső pszichológiai erőforrásokról, a mindfullness-ről és még sok minden másról. |
Mi inspirálta a kurzus elindítását? Milyen céllal jött létre?
Én 7-8 éve kezdtem el a pozitív pszichológiával foglalkozni és nagy vágyam volt, hogy létrehozhassak [...]
Kertai Ádám és Danó Györgyi
Kertai Ádám 2021-ben záróvizsgázott a GTK angol nyelvű Vezetés és szervezés mesterszakján, valamint a Dán Műszaki Egyetemen tanul közlekedésmérnök mesterképzésen. A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának Marketing – Ügyfél-elégedettség tagozatában I. helyezést ért el „A liberalizált magyar vasúti személyszállítási piac iparági környezetelemzése” című kutatásával. Témavezetője Danó Györgyi, tanársegéd, a Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék munkatársa. |
GTK Magazin: A kutatásod címe „A liberalizált magyar vasúti személyszállítási piac iparági [...]
Tomku György és Balogh Blanka
Tomku György Pszichológia MA képzésen, munka- és szervezetpszichológia specializáción végzett. „Értelmes munka és autonómia – Kibontakozó felnőttkorú munkavállalók vizsgálata aspirációs és egzisztenciális pszichológiai megközelítésből” című kutatásával I. helyezést ért el a A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának Alkalmazott pszichológia III. tagozatában. Témavezetője Balogh Blanka, az Ergonómia és Pszichológia Tanszék PhD hallgatója. |
GTK Magazin: A kutatásod címe „Értelmes munka és autonómia – Kibontakozó felnőttkorú munkavállalók vizsgálata [...]
Megyeri Mária és Szabó Bálint
Megyeri Mária 2021. januárjában végzett műszaki menedzser mesterszakon, azon belül is termékmenedzsment specializáción. Jelenleg a Graphisoftnál dolgozik mint junior product designer. A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójának Ipari termék- és formatervezés tagozatában I. helyezést ért el „Első szoftverhasználatot segítő (user onboarding) megoldások hatékonyságának vizsgálata” című kutatásával. Témavezetője Szabó Bálint, egyetemi tanársegéd, az Ergonómia és Pszichológia Tanszék munkatársa. |
GTK Magazin: A kutatásod címe „Első szoftverhasználatot segítő (user onboarding) megoldások hatékonyságának [...]
interjú Dr. Somogyi Róberttel
Dr. Somogyi Róbert – közgazdász, a Pénzügyek Tanszék adjunktusa – és kutatótársa, Johannes Johnen „Megtévesztő árkommunikáció az online platformokon” című tanulmányukkal elnyerték a rangos NET Institute Summer Grant díjat 2019-ben. Kutatásukat az intézmény éves konferenciáján is bemutatták. Dr. Somogyi Róberttel az elismerés kapcsán beszélgettünk. |
A NET Institute Summer Grant egy rangos elismerés, mit jelent neked személyesen, és szakmailag, hogy elnyertétek ezt a díjat?
A kutatói, oktatói [...]
interjú Dr. Bíró Gáborral
Dr. Bíró Gáborral, a Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék adjunktusával, tanszékvezető-helyettesével – Polányi Mihály első közgazdaságtani filmjéről készült – a közgazdasági elmélettörténet legnívósabb folyóiratában, a „Journal of the History of Economic Thought”-ban megjelent szakcikkéről, valamint a publikációs folyamat kihívásairól beszélgettünk. A szerző néhány tippet is megosztott azzal kapcsolatban, hogy miként lehet egy jó publikációt megalkotni. |
Mit emelne ki legérdekesebb részként most megjelent publikációjából?
Talán két dolgot érdemes kiemelni. Az egyik Polányi Mihály figyelemreméltó [...]
visszatekintő interjú Berta Rolanddal, a Gólyatábor egyik főszervezőjével
A GTK Gólyatáborát 2020-ban is Mezőkövesden rendezték meg. A frissen felvett hallgatók először a Gólyatáborban tapasztalják testközelből, hogy milyen érzés egyetemistának lenni. Belecsöppennek egy vetélkedőkben és információkban egyaránt gazdag négynapos kalandba, ahol egy közösség tagjaivá válhatnak. Az élményekről az esemény egyik főszervezőjével, Berta Rolanddal beszélgettünk. |
Milyen előkészületeket igényel a gólyák fogadása a HK részéről?
A gólyatábor megszervezése [...]
interjú Érsek Csanáddal, a BME Management Szakkollégium PR területének vezetőjével
A BME Management Szakkollégium ESET’20 Start online esettanulmányi versenyt hirdetett a GTK-sok számára. A megmérettetés lehetőséget nyújtott arra, hogy a résztvevők belekóstoljanak az üzleti világba – így nem csupán szakmai tudással, de valós tapasztalattal léphetnek a munkaerőpiacra. A versenyt kétnapos képzés előzte meg, ahol jelentkezők tanácsadók, mentorok segítségével sajátíthatták el az alapokat. Az esettanulmányi versenyről Érsek Csanád, a BME Managament Szakkollégium PR területének vezetője beszélt részletesebben. |
Kinek lehet hasznos egy ilyen verseny?
Bárkinek, aki szívesen kipróbálná magát esettanulmányi [...]
így változtak a fogyasztói szokások a pandémia következtében
A 2020-as év egyik legjelentőségteljesebb nemzetközi folyamatának tekinthető a COVID-19 világjárvány, amelynek mindennapokra gyakorolt hatásai jelentősen befolyásolják a fogyasztói szokásokat. A korlátozások eredményeképp számottevően növekedett az e-kereskedelem piaci részesedése, megváltoztak a fogyasztói preferenciák és a költekezési hajlandóság. Cikkünk röviden bemutatja a járvány következtében megváltozott fogyasztói trendeket. |
Az idei év egyik legmeghatározóbb fogyasztási szokásokat befolyásoló jelensége a koronavírus járvány. A vírus terjedési [...]
interjú Takács Péterrel
Az Ideathon a Nyugat-Dunántúl legnagyobb ötletversenye, amelyen a jelentkezők mentorok segítségével 2-3 nap alatt vállalkozási ötletüket egészen a prototípus fázisig juttatják el. Az üzleti koncepció validálást, piackutatást és fejlesztést követően akár befektetők előtt is prezentálható. Az ötletverseny utolsó szakaszában szakmai zsűri értékeli a bemutatott munkákat és értékes díjakkal jutalmazza a leginnovatívabb jelentkezőket. A versenyről, élményeiről és az elnyert különdíjról Takács Péter GTK-s hallgatóval, a PleasureLab csapattagjával beszélgettünk. |
Az idén megrendezett, harmadik Ideathon ötletversenyen számos startup elgondolás megjelent. A csapatod által prezentált PleasureLab, amely egy, a felnőttek pszichoszexuális [...]
Liska Tibor Szakkollégium
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen számos szakkollégium, illetve szakmai diákkör működik, melyeket két cikksorozatban mutatunk be. A szakkollégiumokra koncentráló „GTK szakkollégium körkép” sorozat első részében a Liska Tibor Szakkollégium mindennapjaiba pillantunk be. |
2004-től Szakmai Szervező Team néven működött, majd 2007 márciusában megalakult a Liska Tibor Szakkollégium. A szakkollégiumnak jelenleg 50-60 fős aktív tagsága [...]
Mesterképzés után nemcsak a munkavállalás vagy további egyetemi tanulmányok, tanfolyamok elvégzése lehet opció, hanem a PhD képzés is. Az ide vezető útról, valamint az új doktori rendszerről Nagy Esztert, negyedéves PhD hallgatót kérdeztük. |
Mivel foglalkozol a PhD-d során és miért döntöttél a képzés mellett?
Végzett pszichológus vagyok, a mesterdiplomámat itt szereztem a tanszéken munka- és szervezetpszichológia [...]
A Filipper Grip egy magyar fejlesztésű eszköz, amellyel a sportközpontokban, uszodákban, wellnessben vagy akár még a strandon előforduló nyomógombos zuhanycsapot benyomott állapotban tartja a zuhanyzás idejére, így nem kell újra és újra megnyomni azt, elég egyszer. Összesen 120 ml tusfürdőt és sampont tárol és adagol ki, valamint szekrénykulcs/ kártyatartó rekesze is van. A termék elérte a szabadalom szintjét a szinte minden felületen tapadó funkciójával. A startup indulásáról Tóth Áron társalapítóval beszélgettünk. |
Mi volt az, és honnan jött az ötlet?
Az alapítótársam termékmenedzsment szekcióban írt egy TDK-t a termék alapvető igényeinek a felméréséből, én voltam a témavezetője. [...]
interjú Illy Eszterrel
Milyen lehetőségek vannak az Erasmuson kívül, és mikor élhetsz ezekkel? Hogyan tanulhatsz akár a világ legjobb egyetemein? Illy Eszter, egykori munka- és szervezetpszichológia mesterszakos hallgatónk osztotta meg tapasztalatait. |
Hogyan vágtál bele az Amerika-projektbe?
2018 februárjában fogalmazódott meg először bennem, hogy én bizony elmegyek Amerikába. Azt éreztem, van [...]
interjú Dr. Zétényi Tamással, a tárgy oktatójával
A divat és reklám lélektana (BMEGT52V100) egy szabadon választható tantárgy, amely több tudományterület ismereteiből mertíve vizsgálja a megjelölt témákat. Az előadásokon a divat és reklám jelenségének filozófiai, közgazdaságtudományi, pszichológiai és biológiai aspektusai kerülnek bemutatásra. A kurzus teljesítésének nincs előfeltétele, így marketing vagy pszichológiai előképzettség nélkül is jelentkezhetnek az érdeklődők, teljesítéséhez és a két kredit megszerzéséhez jelenleg két online dolgozatot kell abszolválni a hallgatóknak. |
A divat és a reklám lélektanához kapcsolódó ismeretek elmélyítése hogyan segíthet a hallgatók szakmai érvényesülésében?
A [...]
interjú Dr. Sándor Zsolt MBA mesterszakos hallgatóval
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A Master of Business Administration mesterszakról Dr. Sándor Zsolt, másodéves hallgatóval beszélgettünk. |
Miért ezt a szakot választotta?
Közlekedésmérnökként végeztem a BME-n, bejárva a teljes képzési programot a BSc-től [...]
interjú Nagy Veronika műszaki menedzser alapszakos hallgatóval
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A műszaki menedzser alapszakról Nagy Veronika, harmadéves hallgatóval beszélgettünk. |
Miért ezt a szakot választottad?
A gimnázium vége nehéz volt számomra, mert nem tudtam eldönteni, hogy mi [...]
interjú Dombai Zsófia gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatóval
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A gazdálkodási és menedzsment alapszakról Dombai Zsófia, harmadéves hallgatóval beszélgettünk. |
Miért ezt a szakot választottad?
Eredetileg Pénzügy és számvitelre szerettem volna jelentkezni, [...]
interjú a Danube Cup szervezőivel
A Danube Cup szervezőivel, Dr. Danyi Pállal és Dr. Vecsenyi Jánossal beszélgettünk a verseny elindításának történetéről és annak nemzetközi szerepéről. Mindezek mellett megismerhettük miből is áll egy igazán jó pitch. |
Honnan jött egy kiválónak ígérkező közös pitch verseny ötlete? Mi a története a verseny megalakulásának?
Vecsenyi János: [...]
interjú Tomku György pszichológia mesterszakos hallgatóval
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar különleges szerepet tölt be a BME képzési portfóliójában: a karra jelentkezők számos gazdasági és társadalomtudományi alap- és mesterszak közül választhatnak. Interjúsorozatunkban hallgatóink élményein keresztül mutatjuk be a képzéseket és a bennük rejlő lehetőségeket. A pszichológia mesterszak munka- és szervezetpszichológia specializációjáról Tomku György, másodéves hallgatóval beszélgettünk. |
Miért ezt a szakot választottad?
A BME-nek mindig is jó volt a reputációja, a munka- és szervezetpszichológia [...]
A nyelvtudás napról napra fontosabbá válik az üzleti életben és jelentős előnyt biztosíthat a munkaerőpiaci versenyben. A BME-n talán a nyelvismeret legismertebb szinten tartási formája a kötelező tárgyak angol nyelvű kurzusának, illetve a kötelezően választható idegennyelvű tárgyak teljesítése – azonban a BME Idegen Nyelvi Központ számos változatos opciót kínál mind a meglévő nyelvismeret fejlesztésére, mind új tudás elsajátítására. |
Támogatott nyelvtanulási lehetőségekkel ösztönzi az egyetem a hallgatókat, hogy elmélyüljenek egy-egy kiválasztott idegen nyelv megismerésében. Alapképzés esetén nyolc, mesterképzésen [...]
Tippek a sikeres pályázáshoz
Az utazás sok fiatal életében központi szerepet tölt be. Noha 2020-ban nem a világ bejárásé a főszerep, összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni, ha valaki külföldi egyetemen, esetleg gyakorlati helyen szeretne eltölteni néhány hónapot. Remek lehetőséget erre az Erasmus program, melyről részletes tájékoztatást kaptunk a GTK legutóbbi Erasmus Vásárán |
A tavalyi GTK Erasmus Vásár során a szervezők naprakész információval és humoros, informatív transzparensekkel várták az érdeklődőket, melynek főszervezője Dr. [...]
Tippek és eszközök a hatékony tanuláshoz
2020. márciusa óta az élet számos aspektusa ment keresztül jelentős változásokon, melyek alól az oktatás sem kivétel. Az új munkakörnyezet megszokásánál talán csak az új életvitel kialakítása nehezebb. A tavaszi félév tanulságait összegezve, íme néhány örökérvényű tanács: a következő gyakorlatban alkalmazható tippek segíthetnek, hogy produktívan teljen az otthon töltött idő és hatékony legyen a tanulás. |
Átgondolt időbeosztás
Míg eddig az egyetemi előadások személyes látogatása a mindennapok szerves részét képezte, a távoktatás [...]
interjú Iványi Tamással, a TDK kari titkárával
2020. november 12-én a korábbi évek gyakorlatától eltérően, online rendezik meg a Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK). Az esemény szervezési hátteréről Iványi Tamással, kari TDK titkárral beszélgettünk. |
Hogyan foglalnád össze, mit jelent számodra a TDK?
A TDK tehetséggondozást, inspirációt jelent – egy helyet, ahol mind [...]
interjú Prof. Dr. Kóczy Á. Lászlóval
Magyarországon a legmagasabb tudományos fokozat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktori kinevezése. Prof. Dr. Kóczy Á. László – a BME GTK Pénzügyek Tanszék oktatója – elnyerte a mérföldkőnek számító címet. |
Cambridge-ben matematikusként, Leuvenben közgazdászként végzett. Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy a játékelméletet választja fő kutatási [...]
interjú Dr. Bethlendi Andrással, a pénzügy mesterszak szakfelelősével
A GTK kari stratégiájának része a nemzetközivé válás, melynek az angol nyelvű mesterszakok elindítása egyik jelentős elemét képezi. Cikksorozatunkban a szakfelelősöket kérdeztük az új képzések érdekességeiről és az első év tapasztalatairól. Az angol nyelvű pénzügy mesterszakról Dr. Bethlendi Andrással beszélgettünk. |
A Pénzügy mesterképzés – angol nyelven célja, hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes pénzügyi ismeretekkel [...]
<!-- Global site tag (gtag.js) - Google Analytics -->
<script async src="https://www.googletagmanager.com/gtag/js?id=UA-141105076-1"></script>
<script>
[...]